
Új köntöst kapott a Natura zsebkendő (amely 3 rétegű, 80-82 százalékos fehérségű). Az Inest Nonprofit Kft-hez kapcsolódó termék több szempontból is „zöld”. Egyrészt amiatt, mert 100 százalékban újrahasznosított papírból készül, másrészt azért, mert környezetbarát technológiával állítják elő. A „zöld” jelleg, illetve a csomagolás és a tartalom összhangja miatt kapott most új megjelenési formát a termék.
A fő profilként higiéniai papírtermékeket gyártó és értékesítő Nova Papír Zrt. üzleti filozófiájának alappillére a környezetvédelem és a szociális szerepvállalás. A cég épít arra a kutatások által is igazolt tendenciára, amely szerint a magyarok 80 százaléka megnézi a csomagoláson a termékek származását, 75 százalékuk pedig tudatosan figyel arra, hogy magyar terméket vásároljon. A Natura zsebkendő esetében többszörösen megjelenik a hazai jelleg: a termék magyar alapanyagból, magyar beszállító, valamint magyar gyártó által készül.
A zsebkendő alapanyagát a szintén magyar tulajdonban lévő – az irodákban keletkező fekete-fehér papírhulladék gyűjtésére szakosodott – Inest gyűjti be. Majd a papírhulladék a tököli Büntetés Végrehajtási Intézetbe érkezik, ahol a Paper and More Kft. papírüzemében pépesítik. Itt a cég biztosítja a tököli börtönben szabadságvesztésüket töltők foglalkoztatását, méghozzá úgy, hogy a lakók is munkát vállalhatnak, így keresetre tehetnek szert. A feldolgozott papír végül a Nova Papír Zrt. gyárában készül el, ahol a vállalat a gyártási technológiát a környezetvédelmi szempontok messzemenő figyelembevételével fejleszti.
A Natura zsebkendőket vásárlók tehát egyszerre több kiváló kezdeményezést és célt is támogatnak: védik a hazai ipart, elősegítik a cégek társadalmi szerepvállalásának megvalósulását, valamint a környezetvédelmet is szolgálják.